Közlekedjünk körültekintően – kezdődik az őzek násza

Forrás: www.vadaszativedegylet.hu, Bejárható Magyarország Program Szakmai Műhely
Kép: Ilycsin László

Július közepétől augusztus végéig tart az őzek párzási időszaka. A szerelem hevétől túlfűtött állatok komoly közúti balesetek okozói lehetnek ebben a pár hétben.

A fülledt nyár derekán az őzek romantikus időszakukat élik, ebben a pár hétben harcolnak a suták kegyeiért az őzbakok. A természetben stresszes feladat megtalálni a megfelelő párt, a felfokozott körülmények miatt az őzbakok sok esetben sokkal figyelmetlenebbek a külvilág történéseire, mint általában lennének.

 

Megelőzés, körültekintés…

 

Főként a kora reggeli, és késő esti-éjszakai órákban legyünk fokozott figyelemmel a gépkocsivezetés során. Az út menti magas fűből, bokros, erdős területekről könnyen a jármű elé ugorhatnak a szerelemtől megrészegült őzek.

A baj azonban akár fényes nappal is bekövetkezhet, így érdemes egész nap a megszokottnál óvatosabban közlekedni a szakemberek szerint. A megfelelő sebességválasztással és egy jó műszaki állapotban lévő autóval többnyire kivédhetőek a balesetek.

 

oz2

 

Mit tegyünk, ha az autó elé ugrik az őz?

 

A legjobb megoldás a vészfékezés a baleset elkerülése érdekében. A szakemberek azt tanácsolják, hogy ne próbáljuk meg a kormányt félre rántva elkerülni az állatot, mert azzal további veszélyhelyzetet hozhatunk létre, mely’ érintheti akár a szembe sávban közlekedő autóst, vagy akár azt eredményezheti, hogy lehajtunk az útról, még komolyabb sérüléseket szerezve ezáltal.

 

Fontos, hogy az őzek nem csak a vadveszélyt jelző táblák közelében bukkanhatnak fel ilyenkor, hanem más egyéb bokros, fás területeken is. Amennyiben már messziről látunk átszaladni egy őzet járművünk előtt, mindig készüljünk fel rá, hogy egy másik is követheti. Legjobb ilyenkor lassítani, esetleg dudálni, hogy felfigyeljen a közeledő gépkocsira.

 

oz

 

 

Hova fordulhatunk, ha mégis megtörténik a baj?

 

Sajnos vannak olyan esetek, amikor féktávon belül ugranak az állatok a járművek elé, s nem tudjuk elkerülni őket. Nem árt ha tudjuk vészhelyzet esetén kitől tudunk segítséget kérni.

 

A vadelütések közúti balesetnek minősülnek, ezért bekövetkezésük esetén feltétlenül hívni kell a rendőrséget, mert a helyszínelés adatai eldönthetik az esetleges vitás kérdéseket. Emellett a területen vadászatra jogosult szervezet képviselőjét is értesíteni kell, ezek elérhetőségét a rendőrség tudja.

 

A kárrendezésről a Polgári Törvénykönyv veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályai rendelkeznek.

 

“6:539. § Veszélyes üzemek találkozása és az üzembentartók egymás közötti viszonya közös károkozásnál

 

(1) Ha veszélyes üzemek egymásnak okoznak kárt, az üzembentartók felróhatóságuk arányában kötelesek a másiknak okozott kárt megtéríteni. Ha nem az üzembentartó a tényleges károkozó, az üzembentartó a kár megtérítésére a tényleges károkozó magatartásának felróhatósága alapján köteles.

 

(2) Ha a károkozás egyik félnek sem róható fel, a kárt az köteles megtéríteni, akinek fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében a kár bekövetkezéséhez vezető rendellenesség merült fel.

 

(3) Ha az egymásnak okozott kár mindkét fél fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető vissza, vagy ha ilyen rendellenesség egyik félnél sem állapítható meg, kárát – felróhatóság hiányában – mindegyik fél maga viseli.

 

(4) E § rendelkezéseit kell alkalmazni az üzembentartók egymás közötti viszonyában abban az esetben is, ha több veszélyes üzem közösen okoz kárt, azzal, hogy felróhatóság és rendellenesség hiányában a kárt egyenlő arányban viselik.”

 

Ebből adódóan, ha egyik oldalról sem bizonyul vétkesnek senki, akkor mindkét fél a saját terhét viseli. Ilyenkor a járművünkben keletkezett kárt csak a teljes körű CASCO biztosítás fedezi számunkra. Egy-egy őzbak vadászati értéke akár az 1 millió forintot is elérheti, így a területen vadászatra jogosultat is igen jelentős kár érhet az ilyen baleseteknél.

 

Címkék: őzek / párzás / tudástár