Innovatív szelektív hulladékbegyűjtés lovaskocsival

Forrás: Bejárható Magyarország Program Szakmai Műhely, www.aratorkft.hu

Egy hulladékgazdálkodási egyensúlyjavító projekt keretében Nagyvázsonyban mertek nagyot álmodni és 2016 óta speciális lovaskocsi jár házhoz a szelektíven gyűjtött hulladékért.

A hazánkban egyedülálló kezdeményezést az Integrált Falusi Hulladék-begyűjtő Lovas Központ valósította meg, egy olyan minta alapján, mely’ az Európai Unió területén számos tagállamban sikeresen működik. A helyi adottságokra és erőforrásokra épített projekt a térségi versenyképességet és a foglalkoztatást is növeli.

 

Előnyei

 

A jelenlegi nagy szén-dioxid mennyiséget kibocsájtó tehergépjárművek helyett a lóvontatta hulladékbegyűjtők jelentősen kevesebb káros anyagot termelnek, valamint új munkahelyek teremtésével az aprófalvas térségekben nagyban segítik a lakosság helyben tartását is. Az úthálózat tehermentesítése, valamint szemléletformáló szerepe szintén kiemelkedő.

 

 

A módszer az Európai Unió tagállamaiban egyre nagyobb teret hódít, ahol kezdetben a turisztikailag érintett területeken és aprófalvas térségekben, majd a nagyobb városközpontokban is bevezették azt.

 

Hazai tesztüzem…

 

A hulladékbegyűjtést egy speciálisan erre a célra tervezett lovaskocsival végzik Nagyvázsonyban, melyet általában egy vagy két ló húz. A rendszert – többek között – Svédországban, Angliában, Hollandiában, Franciaországban is alkalmazzák, s ezekben az országokban a szelektív hulladékgyűjtésen kívül egyéb olyan városfenntartási feladatokban is használják, mint például a városi parköntözés, kisebb útkarbantartási munkák, illegális szemét felszámolás vagy éppen a nyaralóövezetek közbiztonságának növelése.

 

 

A lovak nagy hatással vannak a lakosságra, különösen a gyerekekre, ezáltal közvetve a lakossági szemléletformálásban is jelentős szerepet játszanak. A lovaskocsis szelektív hulladékgyűjtés térségében élők sokkal hatékonyabban gyűjtik össze az üveg, műanyag, papír és fém hulladékot, mivel az állatok rendszeres felbukkanása különösen nagy motivációt nyújt az ott élő emberek számára.

 

 

A lovaskocsi legfeljebb kétszer fordul a nap folyamán, négy órás időtartam után a lovak etetését és itatását az üzemeltetőnek kell biztosítani. A házak elé kikészített, bezsákolt szelektív hulladékot a lovaskocsi a legközelebbi begyűjtési pontra viszi. Fontos, hogy a kijelölt gyűjtőpont nem lehet 10-12 kilométernél távolabb az egyes körzetekhez tartozó településektől. Az aprófalvas körzetekben heti 5 munkanappal számolva 6-8 település kiszolgálására alkalmas egyetlen lovaskocsi. Fontos, hogy a hulladékbegyűjtés hatékonyságából sem veszítenek, mert a lovaskocsi azonos idő alatt gyűjti be a hulladékot, mintha tehergépjárművel tennék meg mindezt. Viszont amíg egy kukásautónak 50 millió forint a beszerzési ára, addig a lovaskocsi és az igáslovak csak cca. 4 millió forintos költséggel járnak. Az éves fenntartási költségek tekintetében is élen járnak a lovaskocsik, így jelentős összegeket tudnak megtakarítani a lovaskocsis szelektív hulladékgyűjtő rendszert használó aprófalvak és települések.

 

Magyar hidegvérűek a fogatban

 

A program a hagyományos és őshonos lófajták génmegőrzését is támogatja. A magyar hidegvérű Magyarországon a törvényileg védett lófajták közé tartozik. Az 1953-tól államilag elismert magyar hidegvérűeket kifejezetten munkalovaknak tenyésztették, remek természetükkel ideális igáslovak.

 

A részletes elemzés rávilágított, hogy a hazai települési adottságokat is figyelembe véve, a lovaskocsis rendszer az ország településeinek 75 százalékában alkalmazható lenne, így a nagyvázsonyi tesztüzem után mind több település kapcsolódhat be a környezetbarát lovas projektbe.

 

További információ:

 

http://www.aratorkft.hu/

Címkék: lovaskocsis szelektív hulladégyűjtés / magyar hidegvérű / őshonos lófajták